Projekt címe:

Másfél percbe belesűríteni ezt mind – nem volt egyszerű

Projekt leírása:

Magyarországon eddig ismeretlen adományozási módszert kellett bemutatnunk úgy, hogy egy emberi történet és egy felfokozott hangulatú esemény is beleférjen.

 

A megrendelő a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány volt, azt kérték, hogy mutassuk meg, miként lendül bele 100 ember és adományoz hatalmas összegeket másfél óra leforgása alatt egy számukra szimpatikus civil kezdeményezésnek. De annak is benne kellett lennie, hogy kiknek adnak, és miért. Mindezt, alig több, mint egy perc alatt.

Úgy döntöttünk, hogy részben interjúkból, részben feliratokból építünk narratívát, mert így tömören lehet dolgokat elmondani, de közben hatásos elemeket meg is lehet mutatni. Hosszú interjúkat vettünk fel a szereplőkkel, amikből egy-egy mondat került bele az anyagba.

Vélemény, hozzászólás?